Franciaorszag - Nyaralás

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Franciaorszag

"Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, feldúlván szentfalu Tróját,
sok nép városait s eszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,
menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét."

Igen, ez részlet az Odüsszeiából. Otthonomban a konyhaablak üvegébe gravíroztattam, ahányszor besüt a nap, árnyékként vetül a falra. Az internet, de még a könyvnyomtatás megjelenése előtt az ismeretszerzés egyik legbiztosabb módja az utazás volt. A másolt könyvekhez csupán a leggazdagabbak, fejedelmek,  királyok, császárok juthattak hozzá,  ők pedig inkább az Iliászt forgatták,  mintsem kalandos utazásokról olvassanak. Gyermekkoromban rojtosra olvastam az Odüsszeiát, sok más utazó könyveivel egyetemben. Almássy László vagy Germanus Gyula ritka könyvei épp úgy megtalálhatóak a könyvespolcomon, mint Verne kötetei. Míg előbbiek azt írják le, hova, míg utóbbi, hogyan.
Utólag már belátom, hogy valószínűleg a helyi termelőszövetkezet vezetése sírjában is átkozta Vernét, könyveit, ötleteit, de mindezt csupán azért, mert gyermekként csapatot toboroztam a helyi fiatalokból,  és jogtalan kölcsönvettem a TSZ istálló ajtaját, hogy milyen klassz tutaj építhető belőle a helyi patakon, a szomszédasszony lepedőiből pedig vitorla ácsolható. A környék legboldogabb hajóskapitánya, míg az ajtó szigetelése tele nem szívta magát vízzel, és persze le nem szállt az este. Esténként az ember fia mindig meglakolt bűneiért...

"Menni, menni, menni..."

37 évem alatt többször találkoztam emberekkel, kik visszaigazolták, hogy létezik ez az életérzés.
Emlékszem a bácsira, aki honvéd korházban mellettem feküdt, felelevenítette régi emlékeit. Összeomlott a front, megkapták a parancsot, visszavonulás, ki ahogy tud. Tizedes volt, próbálta menteni a raját és gyalog, kerékpárral, felkapaszkodva valamire, de menni... hol a szovjet hadsereg előtt, hol mögött, de nem megállni. Volt, hogy egy faluba érve késő este megpihentek, éjjel arra riadt, hogy egy hang szól a fejében menni, menni... amelyik katonáját sikerült felráznia és továbbindulni, azok túl is élték.
Azóta is, ha érzem, hogy menni kell, nem szabad tanakodni, megállni.
Hogyan?
Ámerikai módra - előbb cselekedjünk, aztán gondolkodjunk! Egyszer rég, egy párommal betértem ebédelni egy hangulatos kis vidéki vendéglőbe. A vezetést csúnyán csőbe húzhatták, érkezett ugyanis egy busznyi, mentálisan sérült, de vidám turista. A lefagyott pincérek tehetetlenül szemlélték, amint ez a vidám, hangoskodó csapat milyen leleményesen feltalálja magát a gasztronómia világában,  A kés és villa új tulajdonságokat nyertek, és a főtt burgonya is szárnyat növesztett, megtanult repülni. A lármát csupán egyszer hasította félbe a csend, mikoron is egy velőtrázó sikoly utáni csendben egy sírontúli hang felordított GONDOLKODNI VESZÉLYES! Mai napig tisztelem ezt az embert - végtelen életigazságot fogalmazott meg.

Mai világunk túlgondolt, agyonszervezett, szeretek kitörni e korlátok közül. mondhatnám, vissza a gyökerekhez. Van, hogy rendes turistához hasonlóan repülőgéppel utazom, szállodába szállok meg, és még az is előfordult, hogy "balra néz, jobbra csodálkozz" típusú városnézésen vettem részt, de ritka. Nincs gondom az ilyen emberekkel, sőt őszintén csodálom őket.
Esetemben számítógép elé ültem, pár estét rászántam, hogy megnézzem, körülbelül melyik égtáj felé akarok menni, aztán elindultam. Nem tervezgettem hónapokkal előre,  nem foglaltam szállást,  még a kocsi biztosítását igazoló papírokat sem vártam be, nem, pótkereket sem szereztem. Felelőtlen, nagyon felelőtlen... az elmúlt 37 évben az életem, szinte megállás nélkül improvizálásról szólt, rögtönzünk, megoldjuk, kitalálunk valamit...
megjegyzés: a szerző itt enyhén lódít, mert létfontosságú utazókellékekkel felszerelte a kocsit, mint tachográf korong. Ezt a kör alakú, 10 cm átmérőjű papírlapot a kamionosok használják a járművük adatainak rögzítésére. Ha a bajba jutott kamionos , ezzel a kezében áll ki "stoppolni" az útra, az első "kolléga" megáll, segíteni fog. Talán jobb Jolly Joker mint egy ADAC kártya, ami szintén ott lapult a kesztyűtartóban.

Kivel?
Útitársat találni, szinte lehetetlen. Barátaim előre nem látható okokból visszamondták,  próbáltam több fórumon is keresni valakit, de reménytelen még úgyis, hogy én fizetem az útiköltséget,  élelmezést. Egyrészt a félelem az ismeretlentől, de talán még nagyobb visszatartó erő, hogy ez nomád út volt. A legelső dolog amit az orrom alá dörgölnek: "nekem fontos a napi tisztálkodás". Hát nekem is, a különbség:
Míg Neked ez jelenti a fürdőt...
...addig nekem ez!
Legyen szó akár egy Bakonybéli túrázásról, akár alpesi túráról, patakok, folyók  mindenütt akadnak. Egy elegáns szálloda ízlésesen berendezett fürdője, jótékonyan csaló tükre előtt a tisztálkodás kellemes, sőt, talán külön élménynek tekinthető. Egy hegyi patakban való fürdés minden, csak nem kellemes. Az értelem győz,  tisztán jobb és  beleveted magad! Van aki némán, van aki üvöltve...

Számodra ez a non plus ultra ...
... én pedig ennek örülök, mint majom a farkának!
Lift,  londiner, számos és számtalan attrakció, amivel  a vendégeket elkápráztatják, csillogás, nyüzsgés... Hm.. inkább tábortűz, mezítelen talpat a szélére rakva élvezem, ahogy csiklandozza a talpam a forróság, kényelmesen a hátizsákomra dőlök, nézem a lángoknak, ezeknek a vidám fickóknak a őrjítő játékát. Eszembe jut a gyerekkorom, hányszor aludtam a présház tetején a szénán, amikor egy-egy nyári zápor  maradásra késztetett, a széna illata és a rég elfeledett történetek.
Étkezés, neked...
...nekem.
Igen, képes vagyok jóízűt falatozni az erdő gombáiból, mezők növényeiből, a tenger állataiból. Ismerőseim zöme egyenesen életveszélyesnek tartja a fentieket,  már a puszta gondolat hatására a terhes nők elvetélnek,  sáskák eszik le a földeket, s bűn terhe visszaszáll az utódokra heted ízig. Na, hát ők nem erdő mellett nőttek fel.

т-игра (ejtsd: tyigra) így neveztem el. Mostanság  vele szoktam megkergetni a végtelent. Számokban. Kedd 12:00 - Szombat 12:00. 2.766 km 105 liter gázolaj 3.8 literes fogyasztás. Ha lecsukom a tetejét kibélelem a belsőt pléd, pokróc hálózsák, akkor  mint bölcsőben elterülhetek és a lenyitott tetővel a csillagos eget bámulva elmélkedhetek a világ fontos és kevésbé fontos dolgairól. Egy bosszantó tulajdonsága van, a sportos érzést csalással érték el a mérnökök, az első szélvédő erősen torzít, felnagyítja a tájat. Hozzá kell szokni, hogy a távolban látsz valami hatalmasat,  ami összemegy, ha az oldalsó szélvédőn esik újra a látókörödbe. Többször belefutottam ebbe a hibába, hogy a pár kilométerre lévő templom mire odaértem eltörpült.
Saarschleife

Úton Luxemburg felé pár kilométeres kitérő a Saar folyó hajtű kanyarulata. Autóval is megközelíthető a kilátó, de inkább gyalog vágtam neki,  hisz' csak négy kilométer és nincs is olyan magasan.
Igen, férfiasan megvallom, a hegytetőn  fekvő struccfarm még engem is meglepett, nem épp egy hegyvidéki német madár. Sajnos, a kilátó már zárva volt mire felértem. délután négykor zár, szinte érthetetlen. A kilátó alatti menedékháznál lőttem még pár képet és utaztam tovább.

Luxemburg

Sokat nem mondott a neve, azon kívül, hogy a Benelux államok része és Luxemburgi Zsigmond királyunk akinek valamely felmenője luxemburgi gróf volt. Nem vártam sokat a várostól, egy a sok közül. Valójában egy kis ékszeres doboz,  az a pár óra amit  ott töltöttem, arra nem volt elég, hogy a város 10 % -át bejárjam, így csak kutyafuttában lőttem pár képet, de ide vissza kell térni még.

Nem állhatunk meg, már az első állomásnál.  A kocsi orra húzott Franciaország felé. Az út az Ardenneken át eseménytelenül telt. Szakadt az eső, ebből adódóan minden vizes volt és csillogott. Autó lámpájában lehet okosság, mert tompított fényben vaksin lehet közlekedni, ám ha ráadom a reflektort nem biztos, hogy az útra tévedt nyúlnak el kellene párolognia miközben árnyéka a fortyogó aszfaltba ég.

Franciaország

Mi ugrik be a franciákról? Bagett, Renault, Peugeot, Fantomas, a Louvre, Párizs talán a Citroen is, pár író mint Maupassant,  5. Hugó (Viktor Hugo), Merle, Balsac, Trianon, barett, pár színész és színésznő, felvilágosodás, Rousseau, Roden gondolkodója,  persze nem maradhat la listáról Napóleon és róla elnevezett konyak sem.  Estig folytathatnám a sort, de ami mindenkinek megvan, az a francia forradalom. Ez utóbbit kettő képben el tudom magyarázni:
Magukról a franciákról.
Előítélettel léptem földjükre, aminek több oka is volt. Egy ősi merénylet ellenem, amit Peugeot 406 márkajelzéssel követtek el, valamint a hallottak, hogy rendkívül modortalanok, udvariatlanok a külföldiekkel szemben. Egyes kint lévő ismerőseim még a szagukra is panaszkodtak... Ezzel szemben mindenki kedves és mosolygós volt. Mindegy melyik városba tértem be, este volt, vagy épp kora reggel a helyiek már messziről köszöntek: "bon jour" (Nem hiába, ritkán látnak ilyen szép szál magyar gyereket! :-))
Ez mellett közvetlenek, nem rejtik az érzéseiket rezzenéstelen arc mögé. Ha idegennel találkoznak, ki nem beszéli nyelvüket őszinte megdöbbenéssel veszik ezt tudomásul. Talán csak a japán turisták tudnak látványosabban meglepődni. Néznek sokáig, nem értik mi történt, de igyekeznek segíteni a továbbiakban is.  

Közlekedés.
Szerfölött mód kulturáltan közlekednek. Egy dudaszó nem hallatszik, végtelenül türelmesek,  ha 5- nel döcögsz valahol, akkor beállnak mögéd  szintén ötvennel akár az idők végezetéig. Párizsban sem tülekednek, egyszerű náluk a forgalom. Ez feltételezhetőleg nem a francia nép sajátja, hanem olyan brutális büntetési tételek lehetnek, amelyek még az emberi természetet is képesek megszelídíteni. Párizsban a rendőrök,  fékevesztett darázsként csaptak le minden szabálytalankodóra. A traffipaxokról is szót kell ejteni.
Százával vannak kihelyezve sebességmérő műszerek. Nem túlzás egymást érik. Egy 500 km-es távra lehet számolni 8-10 órát, gyakorta 50-30-as táblák erdejébe fut a gyanútlan utazó és igen ott a traffi.
Talán 100 sebességmérőt láthattam utam folyamán és valószínűleg sokkal többet nem. talán olyan 95%-os aránnyal úsztam meg őket ötbe biztosan beleszaladtam 3-7km/h órás többlettel.

Ahol bűn a pénz
Benzinkutakból több fajta létezik és sűrűn található. Kettő típust lehet megkülönböztetni alapvetően. Kezelőszemélyzet nélküli és kezelőszemélyzettel. Ez utóbbi sem jelenti feltétlen, hogy elfogadnak készpénzt, lehet csupán kávét mérnek a fáradt utazónak. A készpénzzel fizethető helyek száma igen csekély. A német Sparkasse-s bankkártyámat pedig visszaköpte az összes automata. Hiába euro-masretcard, nem akarta elfogadni. Kártyával működnek továbbá a parkolóautomaták is, némelyik be is enged, de kifelé már csak kártyával tudod kiegyenlíteni az ellenösszeget. A boltokban lehet euróval fizetni, a SUPER U-ban vásároltam mindig. Olcsó, jó.

Reims

Pestis-csengőkkel jött  dögvész,
s a reimsi szentegyház előtt
húsvétvasárnapján derékon
kapta a hájas Püspököt:
"Néked szereztem ezt a nótát,
gyerünk nagyúr! Csengőm csörög -
légy pápa vagy próféta, rózsás
hajnalködökbe öltözött,
légy szent püspök, vagy rút eretnek
ki ég a máglya kormain,
misézhetsz lenn - én fenn nevetlek
a dómok csonka tornyain!"
Szerencsésebb voltam a reimsi püspöknél, ellenben a földön, padokon fekvő hajléktalanok okoztak némi bosszúságot még éjjel 2 kor is. Nehéz tőlük fényképezni, nem tarhálnak, alszanak ők békésen, de a sötétben majd keresztül estem rajtok. Egyre véletlen rá is léptem...

Párizs - megér egy misét?

"Francia vagyok Párizs városából
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz."

Előszóként az út során készült több száz képből 4 darabot szenteltem Párizsnak. Nem, semmi technikai hiba, inkább gigacsalódás. Koszos, mocskos, büdös , tele migrivel. Írhatnám, hogy becsorogtam a belvárosba, de a helytállóbb talán, hogy a szeméthegyeken átvágtam. az utak mellén nem elszórva a szemét, hanem tornyosulva olykor a szél belekap egy kupacba.

"s úgy szórta, szórta, szórta szét,
mint magvető keze a búzát,
vagy pipacsot az őszi szél."

Még zsenge koromban egy benzinkúton vettem át egy számítógép videókártyát, eladó elment, kávézgattam, nézegettem, forgattam. Egy kifejezetten szakadt öltözetű, munkától bűzhödt, erősen hiányos fogú köpcös ember lépett elém és főiskolai előadókat megszégyenítő részletességgel magyarázta el számomra a videókártya működését. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy az utak mentén rögtönzött sátrakban élő négerek, nem nigériai atomtudósok rendhagyó találkozóját töltötték ezekben a favellákban. Egy kerekitől megfosztott Smart szinte előcsalogatta a könnyeim. A belvárosban nem találtam parkolót, illetve találtam, csak fizetni nem tudtam érte. Künt álltam meg. Park mellett.

"Jennynek hívták, szőke volt és éhes,
s a szállodában üveget mosott,
hol elhamarkodott szeretkezések
szagát árasztották a bútorok."

Gyomorforgató kotonerdőn túl pedig ott volt 800 méterre az öreg hölgy. Vagy ahogy sokan mondják: az Eiffel-torony.
Próbáltam a Szajnát úgy fotózni, hogy a csapdába esett üdítős flakonok ne látszódjanak. A tömeg ennek ellenére leírhatatlanul nagy és bizony míg lószar van addig veréb is. Kelet-európai "itt a piros, hol a piros" csapat kábította a jónépet. Balfasz turista pedig még sohasem hallott az összenyomható szivacsgolyóról és mentül hitte, nyerhet. Szerettem volna megnézni a Louvre gyűjteményét nagyon. A 10 méterenként elém toppanó arab, néger horda elvette a kedvem. Egy idő után a "pardon monsieur" -re már csak annyit feleltem, anyád picsáját!

Normandia

Utam során itt látom a legtöbb leégett házat. Vagy villám sújtotta vidék, vagy a viking ősök vére pezseg még az ódon, mindig mohos házfalak ablaki mögött. A kocsikerék alatt lévő kő elveszti közútjellegét, eltünedeznek a magasfeszültségű oszlopok, egy egy magányosan futó vékony vezetékpár jelzi, lehet élet a környéken. A legszembetűnőbb jelenség a páfrány.
Párizstól nyugatra mindenütt látható az utak mentén, nagy számban burjánzik. Csodálom, hogy nem szerepel a pénzeken, nemzeti jelképeken. kiirthatatlanul szerez újabb és újabb élettért magának. Akármilyen agresszív nyomnövényről is van szó,  mindenképp impozáns látvány!

Kilátás a Normandia szálló ablakából.

Ezen a tarlón húztam meg magam, talán az otthoni Kemenesaljához hasonlít a leginkább. Ez már a második nap délutánja volt talán, összefolytak már a napszakok... Aludtam pár órát és irány

Mont Saint Michel

Avagy a börtönsziget. Franciaország legelső műemlékké nyilvánított nevezetességei közé tartozik, ottjártamkor azonban megmutatta igazi énjét. A parton még kedvesen lengedező szél a sziklák, tornyok sikátorai között süvítő, őrjöngő fenevaddá változott. A szitáló eső csapkodni kezdett, ostorként vágott az arcomba, ruhám alá, ahova csak bírt. Büntetés lehetett itt élni szerzetesként, rabként, foglárként. A labirintusként tekergő szűk utcákon megszámlálhatatlan a beszögelés, kiváló rejtekhelyet nyújtva széltábornok ostroma elöl. Fájt a fülem. Vissza, vissza!
A parkolóautomata persze csak kártyát fogad el, egy 24 órás jegynyi fizetésemelés pedig egy magyar szakmunkást az egekbe röpítene. Gondoltam, az automata mellett szobrozva (nem a kijáratnál helyezték el) majd csak találok valakit, akinek a kártyája kompatibilis a rendszerhez és elfogadja tőlem a papírpénzt. Nem volt rá szükség, éjjelre ingyenes a parkolás.


Made in England - avagy Bretagne

Nem tűnt biztatónak, hogy bretonok magukat Angliából származtatják. Nem hiszem, hogy valaha is örültem volna bárminek, amin "made in England" felirat virított. Ismét pozitívan csalódok. (nyilván ez az értelmesebb csapat volt, aki otthagyta a brit szigeteket.) Francia utamon ez volt a legkulturáltabb rész, kaszálják az utak mentén a füvet, bodza sem nő a kátyúkban, mint Párizsban és az idegenforgalmi nevezetességek ki vannak táblázva sűrűn.


Carnac

Carnac neve a megalit kultúráról lehet ismerős, mármint azon szűk rétegnek, aki otthonosan mozog a őskori kultúrák lelőhelyeit illetőleg. Az ő ismereteiket már úgysem tágíthatom , de a laikusok számára: úgy hatezer évvel ezelőtt nekiálltak kőtömböket állítani, kisebbeket-nagyobbakat. Mielőtt túlmisztifikálnánk a dolgot,  (űrlények, varázslók, zsidók, illumináti) azért  pár egyenes megszerkesztése nem feltétlen emberfeletti képesség. Pár karó és kötél segítségével egészen csodálatos dolgok hozhatók létre.
Példának okáért a teknővájó cigányokat szoktam felhozni, akik az akár méteres vastagságú fűzfatörzsbe apró lyukakat fúrnak, feltöltik őket vízzel, majd kis fadugókat vernek belé. A víz pedig szétfeszíti a méretes rönköt. Semmi misztikum, semmi gépesített megoldás, egyszerű gyakorlati fizika.
Másik népszerű példám Józsi bácsi. A szomszédomban lakó nyugdíjas mérnök napórát készített. Hónapokig számolta a tájolást, milyen szélességi körön vagyunk, merre álljon, milyen osztást használjon. Józsi bácsi fogott egy botot a ház falába tűzte, majd egy napos délután óránként kiment és ahol a pálca árnyékot vetett  a falra, felírta az aktuális óra számát. Igen, óra nélkül nem tehette volna meg, de lám a gyakorlatiasság...



Egy világ internet nélkül,  mobiltelefon és televízió nélkül, se bömbölő autók, se áram, csak a természet, a az égbolt teljes szépségében, holdvilág pattogó tűz,  közös vacsora. Az ember és a kommunikáció elválaszthatatlan. Most olvasom a híreket, hogy Amerikában neonáci tüntető hajtott az ellentüntetők táborába, akkortájt "valamit láttam a tengeren" történetnek lehetett hírértéke.
Francia példánál maradva,  Máltán az egyik templomban (tudom, kellene forrás) őriznek egy vízilókoponyát. Francia lovag ejtette el az állatot, mint sárkány. Mielőtt kinevetnénk, tegyük fel a kérdést, haragudhatunk-e rá, amikor gyerekkorától sárkányokról hallott, és szembetalálja magát egy prüszkölő, hatalmas tátott szájú vízilóval? Megelevenednek a legendák...
A jóhiszemű tévedésék mellett persze léteznek szándékos félrevezetések is, az unikornis. Az Európában őrzött egyszarvúak csodálatos maradványai gyakorta Vikingek által exportált narválszarv.
A tengeren a hajó nem áll meg éjszakára sem,  a tájékozódáshoz ott vannak a csillagok. Szóval egy fényszennyezés nélküli környezetben, ahol az idő adva vagyon, tenger közelében vagy a tájékozódáshoz elengedhetetlen. A posztapokaliptikus világban épp úgy a csillagok  lennének az irányadóak, ahogy az árnyékok hossza is gyorsan mutatja az évszakok változását.
Igen, így mondják, a napéjegyenlőségeket jelölik a kövek.

Az utolsó kép bár nem túl látványos, ellenben egy nagyon ötletes megoldást takar. A mindenre kíváncsi turisták armadáját, a kövek között lévő szúrós levelű növény (lenti fotón) tartja távol. Sokkal hatásosabb, mint az itt-ott kint lévő ne mássz át a - körülbelül 80 centiméteres - kőkerítésen  figyelmeztető táblák.
Próbáltam a google fordított képkereső alkalmazásával azonosítani a növényt, de sajnos nem sikerült megállapítani, mi lehetett.
Mondhatni: Segway csorda tart az ösvényen itatóhelye felé. Bizony vannak menhírek, melyeket ez a kis zöld, szúrós növény nem véd, ezen kövek sorsa csupán a turisták jóindulatán függ.  Végezetül pedig egy kép egy vicces padozatú kilátóról szoknyás lányoknak.

A tenger


Sok évvel ezelőtt találkoztam először a tengerrel az Adrián, barátságunk már akkor  sem volt zökkenőmentes. Önfeledt, már-már mámoros hangulatban gázoltam  bele a nem épp jó szagú vízbe, majd 10 méter után beleléptem az első  tengerisünbe. Persze, kegyetlen konkvisztádorként elkaptam a kis  nyavalyást: "Ne geci, kő oxigén?" felkiáltással a part menti sziklák  közé vetettem. A tengeri birodalom azért úszta meg a teljes  pusztulást, mert csupán 4 napot töltöttem lent.
Azóta sokszor, sokféle tengeren jártam. A tengeri állatokkal azóta sem sikerült barátságot kötni, vagy legalábbis a ravennai kagylók, nem hiszem, hogy baráti gesztusként élték meg, hogy még idén is magyarországi konyhámban főhettek halálra...
Ez viszont más! Óceán!
Egy kő fa mögött volt, illetve nem volt. Első találkozásom igazi ár-apály jelenséggel. A távolban kis hajók hevernek a fövenyen. A víz, a víz valahol messze... A strandon napozó nők nyújtogatják a nyakukat, mint a libák. Érdeklődőek, na! Amott néger rákász vadászik hálójával a kövek takarásából gyanútlan előbújó állatokra. Mellettem csinos anya-lánya páros ás kagylókat a homokból. Csak kapkodom a fejem, mint kezdő buzi a gőzfürdőben. A sok-sok érdekes képtől kótyagosan indulok megkeresni a vizet. Hátizsákom egy a vízből 15 centiméterre kitüremkedő kis homokpadra teszem, majd boldogan gázoltam bele a vízbe. Hogy mennyire volt hideg?! Nadrágomba tekintve nagyobbacska csiklóvá zsugorodott férfiasságom, s talán, ha még fél órát úszok a vízben nővé is válok. De ekkor a hátizsákom már a hullámok játékává vált, dobálták erre-arra... Dagály. Menteni a menthetőt...

Nem, nem Rorschach-teszt jön, csupán egy carnaci fogadó parkolója. Vendégcsalogatónak helyezték ki ezeket a - gondolom, tengerből kifogott - famaradványokat, nem sok sikerrel. A parkoló üres, de elidőztem, elgondolkodtató, nem is szeretnék róluk többet írni, mindenki fantáziája alapján lát bele lényeket vagy amit épp szeretne.
Hogy miért került fel több fénykép erről a "művészeti alkotásról", mint Párizsról. Mert gondolkodásra serkent, aki kitalálta/megalkotta szintén gondolkodott. Hazafelé jövet valahol Lorraine-ban (Lotharingiában) megálltam egy benzinkúton. Kereken 50 euróért tankoltam, bementem a kútra egy 50 euró-t lobogtatva,  kint mutattam a tűzpiros autómra,  majd tagoltan, tisztán  mondtam : O.P.E.L. A kútkezelő pánikszerűen hívta a kollégáját,  kétségbeesett tanakodás kezdődött, a fizetésre váró sofőrök is bekapcsolódtak az eszmecserébe. 10 az az tíz percet szobroztam a pult előtt, mire egy németül beszélő francia, vagy franciául beszélő német feloldotta ezt a paradoxont. Mégis mi az édes faszomnak akarhattam pénzt adni egy benzinkúton a pénztárnál?! Csak nem tankoltam???

Úton hazafelé
 
Carnacnál erősödött fel bennem a "haza kellene menni" érzés,  kiadtam a parancsot NYERGELJ, FORDULJ! Egyedül voltam ezen gondolatommal, a T-com rejtélyes okból elvette a mobilinternetem, és az minden próbálkozásom ellenére sem jött vissza, így se a vaze, se a google térkép nem töltődött be. Elővettem a navon navigációt, beütöttem Karlsruhét, a válasz: a megadott cím  nem elérhető. Hozzászoktam, ha az élet kitalál valami szarságot, rajtam futtatja le a tesztüzemet, de állok elébe.  

„előttem van észak, hátam mögött dél, balra a Nap nyugszik, jobbra pedig kél.”

Ettől a kis technikai problémától nem rettenünk meg, ráállok az N12-es útra, és go Párizs, utána meg majd valami lesz. Hogy ne legyen az utazás egysíkú véletlenszerűen kanyarodom le az útról amint valami érdekeset látok. ez korántsem nehéz Bretagne-ban. Ha behunyod a szemed, körbeforogsz majd véletlenszerűen előremutatsz és kinyitod a szemed valószínűleg épp egy csodás templomtorony kerül a szemed elé. Ha pedig  odamész lefényképezni
Ne, ne kérdezd, melyik templom mely városban fekszik. Mindegyik tele van építészeti remekekkel. Igazából azért nehéz róluk épkézláb képet készíteni, mert egy másik templom kitakarja azt a templomot, ami fotózni szeretnél. Komolyan mondom, ezek gyűjtik őket! Másik lehetséges magyarázat, mikor épültek még nem volt foci, stadionokat nem lehetett építeni, a közpénzt meg valahogy csak el kellett síbolni... És akkor a malmokról, tornyokról még egy szót sem ejtettem.

Ez is csak ott áll. Nem csinál semmit!

A szilva

Már elhagytam Lotaringiát, a hegyekben jártam. Út mellett 12-13 év körüli süldő lány árulta a ringlót, hát megálltam. Mélyen a szemébe néztem, egészen a lelkéig, majd sármos mosollyal kértem egy kiló gyümölcsöt. A vörös minden árnyalatában játszott szegényem arca,  kereste a megfelelő szavakat angolul... sikerült az üzlet, még kajánul rákacsintottam mielőtt beültem volna az autóba. Kész volt. Anyukája, kuncogva figyelte kb öt méterről a produkciót.
A visszapillantó tükörben még látom, ahogy mindketten  mosolyogva integetnek.

Szerpentineken szelem a hegyeket, erős túlzás, hogy Francia Alpok, de 700 méter feletti hegyek. A traffipaxok még a legeldugottabb kis településeken is ott figyelnek, lassan, óvatosan hajtok,  néha meg-megállva. Az este pedig egy arborétumnál ér utol.

Svájc

Ha jellemeznem kellene Svájcot, annyit mondanék róla,  hogy mindig esik az eső. (ahányszor Svájcban jártam, szakadt, ez most sem volt másképp) Lakói a svájciak, kik förtelmes kalmár népség, sokkal erőszakosabbak a velenceieknél. Eddig Svájcba mindig úgy csúsztam be, mint kés a vajba. Országhatárt jelző tábla adta tudtomra immár Svájcban vagyok. Most  határellenőrzés. Nem is akármilyen... Az ajtó oldalsó rekeszében lévő túrázókésem pengéjét is lemérte a határőr, megfelel-e a szabványnak. Annak ellenére sem hitte, hogy nem akarok Svájcban dolgozni, hogy kocsim német rendszámos, német forgalmival... és bizony Németországban dolgozom, élek.  Kijelölte milyen hol álljak az autó mellett míg átvizsgálja. És módszeresen megkezdte az átvizsgálást,  kiszedett, szétpakolt mindent, benézett az ülések alá... A csomagtartóban meglátta a fémdetektort - no, ekkor hagyott alább a tábornoki ambícióival, kérdezte kincsvadász vagyok? Bólintottam. Mosolygott és mondta, menjek tovább... A mögöttem beguruló szintén német autónak, lehet nem volt ekkora szerencséje. T-com is levette a szemfedőm, és EU-n kívül újra netezhettem volna.

Rheinfall

Európa legnagyobb vízesése, 150 méter széles, 20 méter magas, hangzik mindenhonnan. ezek az adatok valószínűleg ottjártamkor is valósak voltak, csak nekem tűnt kisebbnek.  Hangosan morajlik és van matematikája. A vízesés moraja, a felverődő vízpára ütemes, meghatározott időnként ismétlődik. Nincs nagy jelentősége, de a természetben előforduló matematika lenyűgöz. Jó, okmányirodában megkérdezték, hogy a 3079-es rendszám jó lesz-e? Persze, hisz prímszám! Bután néztek rám.
ahogy minden jó véget ér egyszer, úgy ennek az utazásnak is vége. Ennyi fért bele. Majd múlnak a napok, hetek, leülepednek az élmények és kiderül, jó volt-e vagy sem,  korai még erről beszélni.

"- A földbe térünk mindahányan,
s az évek szállnak, mint a percek,
véred kiontott harmatával
irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!"

 

Easy rider, öcsém!

A továbbiakban is tervezek kicsapni Európába, ahova is keresek útitársat. A fentiekhez hasonló kirándulásokat részesítem előnyben.

Tervben van:
- a most kimaradt Pireneusok (+ 1.500 km kitérő lett volna. Nem vállaltam egyedül)
- vissza Luxemburgba (akár 1 napos)
- Svájc, hátha egyszer nem esik az eső.
- Hamburg és környéke
- Svédország ,Vasa múzeum Stockholmban, északi fény Abiskóban. ez inkább vonatos decemberben.

Ha fiú vagy:
- legyen képességed, ahogy a szuperhősöknek is. Joe képessége: fényképész, Pisti képessége: füvész. Tegyél valamit hozzá az utazáshoz!
- előny a közgazdasági, vagy matematikai vonal. Érdekel a vámpolitika,  pénzügyi rendszerek, játékelmélet. Hálás vitatéma egy hosszú út alatt.

Ha lány vagy:
- egy idegen nyelv ismerete. (mindegy milyen)
- itt nincs szükség egyéb képességre,  ha felsőd alá nem veszel melltartót, az elszabadult csöcsök látványa még évek múltán is képes elhitetni velem, hogy az élet szép! Bizony, amikor egy alacsonyabb végzettségű kolléga próbál elmagyarázni valamit, hogyan csináljak, akkor épp ezek a gondolatok mentenek meg, hogy hallgassak és gyermeteg mosollyal vigyorogjak rá vissza, hogy jawohl!




Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz