Monaco - Nyaralás

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Monaco

Nem egyedül utaztam - hosszú idő óta először - sikerült utitársat találni. Természetesen meddő próbálkozásokból sem volt hiány, hisz, mikor megkérdeztem kis moszkvai barátnőmet, velem tartana-e, egy délutáni tervezgetés után, igent mondott. Mélységesen és őszintén háborodott fel, hogy nem akarom rá költeni Magyarország GDP-jének 20 szorosát, így Ő azzal, zárta a beszélgetést, ha igazán szeretsz, ezt megteszed értem, én meg, hogy ok, akkor maradj a panelben, biztosan izgalmasabb. Aztán volt egy lányka, akit a legkorrektebben őszintének nevezhetünk,  megtesz bármit, csak jönni akar. Ha nem akarom, akkor is csináljuk... Ezt az ajánlatot Tigris sármjának tudtam be. Végülis a választás Chrisre esett, egy munkatársamra.
Otthon, Magyarországon ő emberevő migráns lenne, aki foglakozását nézve kizárólag tini lány vagy nagymama zaklató sertéspestises szendvicsterítő lehetne. A világnak ezen felén értékes embernek számít, aki anyanyelvén kívül beszéli a franciát, németet, angolt. Fiai mérnökök, de szívében él még a kíváncsiság a világ iránt, így együtt utazunk. Bár hátulütője a dolognak,  hogy az 1.800 km ből 1 métert nem vezetett, így megint elmaradt a Tigrisből tájfotózás, de cserébe volt nyelvem.
- Belgiumban jártál?! Meredt reám. Még mindig nem ment ki a kárpitból az az istentelen tehénszag... A közjáték után, reggel 8 után indultunk, így még láttunk is valamit a környékből jó eséllyel és a helyiségnév táblák szórakoztattak a svájci határig. Példának okáért Gottswald - talán istenerdejének lehetne fordítani. Nálunk meg kertje van, amiben sok az állat. Persze  útitársam nem értheti az efféle szarkazmust.

Svájc

Lecsorgunk a legvérmesebb haramiák földjéig, elérjük a svájci határt.  Egy az az egy métert nem lépünk a svájci földre, máris kezdődik a lehúzás. Autópályamatrica - 40 frank. Az 50 euróból még szép, hogy frankban ad vissza, saját árfolyamán, amit csak a rablókalmár országában költhetek el. Erre persze akad lehetőség bőven, mert Európában egyedülállóan, csak a levegővétel nem kerül pénzbe. De legalább szép helyen élnek.
Hiába keresem a folyó nevét az a Google Earth-ön, pedig ott csobog az A2-es pálya mellett Lucern közelében.

"Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt."
Kellemes 18 fokos utazó hőmérséklet  kísér bennünket San Gotthard alagútig. Ami a dugóban aztán egyből melegnek is tűnik, de várjuk ki a végét. A 2001-es alagút tűz miatt korlátozzák az alagútban tartózkodó autók számát, így lámpa enged be, fél óra után, hogy eljutottunk a lámpáig. 17 kilométer hosszú pár méter híján, a hőmérséklete pedig  35 fok volt odabent, ami azért lényegesen több a kinti 18 foknál. Gond nélkül haladtunk át,  majd még 130 km út után elérjük Como-t Itáliát.
Búcsúzóul a tájra oly jellemző Hütte - hegyilak, menedék. Elgondolkodtató, hogy a hegyoldalakba épült egyes házak, hogyan szervezik meg a mindennapjaikat, amikor járhatatlanná válnak az utak, de mikor járhatóak is, hogy közlekednek,  keresnek társat, vagy épp járnak iskolába.

Olaszország

Chris még Olaszország-szűz, így gyors nyelvleckét tartok a legfontosabb szavakról (buongiorno, ciao, grazie, prego, porco troia) és bármennyire is próbálom a elnyomni a lelkem mélyén bújkáló kis ördögöt gyenge vagyok... megsúgom Chrisnek , ha cica vagy, ez az ország nagyon veszélyes...

Mellékküldetésünk: Milánó

A Milánói dóm bakancslistás volt, bár láttam már egy életre való dómot, katedrálist, bazilikát,  székesegyházat még mindig lenyűgöznek ezek a középkori facebook terminálok. De Lombardia közel másfél milliós fővárosa nem csak a dómról szól, ez kérem a divat hazája is!   
Bizony, ez az a hely, ahol még szemetet is Louis Vuitton táskában dobják ki... a kirakatok ámulatában aztán nedvesednek a lányok, alul-felül. Mi tagadás, bennünket férfiakat is elkápráztat olykor egy-egy érdekesebb cipő, ruha, vagy kiegészítő.
Christ sokkolta a közlekedési morál, eleinte még hevesen gesztikulálva jelezte felém, nézd már mit csinál a barom?! Meg, hát abból az irányból nem jöhetne, ha nekünk zöld jelzés van, és jobbról előzz! Chris, felejtsd el, amit tanultál eddig a közlekedési szabályokról, azok itt csupán ajánlásnak számítanak. Megmutattam neki, Olaszországban az autó legfontosabb tartozéka, nem a motor, vagy a klíma, hanem a kürt, a dudálás szociális tevékenység, nem pedig egy forgalmi helyzet megoldására irányuló kezdeményezés.

3 euró per óra díjért találunk parkolóházat  városközpontban, ahol Tigrist még ketrecbe is zárhatom. Chris-t megnyugtatom ez nem drága, nem parkoltál Te még magyar vidéki kórháznál.
Megjegyezném, a felettébb gyér fogazatú parkolóőr csak olaszul volt hajlandó társalogni velünk. Angol, francia, német, orosz, magyar próbálkozásainkat csak hamiskás mosolya kísérte, hogy mi a fenének nyelvet tanulni, ezek is beszélnek itt 5-6 nyelvet mégsem mennek vele semmire... de szisztematikusan újból és újból elmutogatta, hogy 39 és a térkép. Chris a nyugtát várta- Hagyd már barátom, Olaszország...

Olaszországban a parkolóhelyek színe fontos, a fehér ingyenes, a sárga és a kék viszont már nem, van lopóautójuk és nem is félnek használni. Ha már itt vagyok, felhívom a kis olasz exemet, aki lelkesen segít eligazodni..
A dómnál aztán előjött Chris szuper képessége és nem is fél használni. Ha rábökök egy afrikaira, gondolkodás nélkül megmondja, habitusa alapján, mely országból jött, szóba elegyedünk vele, ingyenesé válik minden attrakció, szuvenír és anyám tyúkja. Egy NATO tábornok nyilatkozott nem oly rég, hogy azt szeretné, hogy a NATO csapatok olyan szélsebesen haladjanak át Európán, ahogy a migránsok. Ezt úgy kellene elképzelni, hogy az összes NATO katona beszéli az adott ország nyelvét. Bámulatos, ahogy Nizzában -1.500 km vezetés után már előfordul - Gyurcsány után szabadon elkúrtam a sávot. Chris csupán letekerte az ablakot,  átszólt a mellettünk ülő teherautó néger sofőrjének, hogy engedjen már be bennünket, aki  vigyorogva biccentett. De még nem vagyunk Nizzában.  
Nem mehettemel kép nélkül a perui indián előtt, szürreális látvány a kultúrák keveredése. Sétáltunk egy nagyot a városban, betértünk pár boltba az érdekesség kedvéért és mélységes hódolattal bámultam az olasz nők megunhatatlan szépségét. Aztán Tigrist kiszabadítva irány tovább!
Mondhatni, hogy oda vagyok, sőt, rajongok a sötét, nedves lyukakért. Talán többet is láttam belőlük, mint egy nyugdíj előtt álló nőgyógyász, de Savona alagútjaitól "Tunel overdose"-t kaptam. Életemben ennyi alagutat nem láttam... meg tőlük a tájat se nagyon...  A Ciao Bella-t fütyülgetem, hogy múljon az idő, fogyjon a kilométer.

Monaco

Gyermekkoromban, persze még szocializmus, oly sokat hallottam Monacoról. Legendák, miszerint 20 fős rendőrsége van, akik egyben hadsereg is, és persze a mérhetetlen gazdagság, luxus fényűzés. Hát a rendőrsége mára némileg több már, de valóban olyan sokoldalúak, hogy az már szinte gömb. József Attila sejthetet valamit: "Tűzoltó leszel és katona!" Amúgy a rendőrök igen aktívak, folyamatosan láttam őket büntetni valamiért. Öreg estére érkeztünk a város fölé. Tigris műszerfalán is égett már az összes lámpa,  kellett neki fél óra, míg lenyugszik kicsit.
Elbűvölően szép, varázslatos meseváros éjszaka Monaco. A parkolási övezet határánál tesszük le az autót, nem, mintha sok lenne az óránkénti 2.30 euró parkolási díj, napi jegynél nagy kedvezménnyel, de sétálni szeretnénk, becsavarogni az egészet. Mert minden utca rejt valami izgalmasat, élményt. Reklámok, luxus termékek armadája, egymást éri a Maseratti, Ferrari, Bugatti, a kaszinók. Előttem szép arcú lányka tipeg remegő lábakkal, látszik, hogy nem rég keményen megdolgozott azért a Gucci táskáért, avagy Arany János gondolatait megtekerve - száll a madár ágról ágra, száll a leány ágyról ágyra. Na, de pár kép...
Nevezzük akár Istennek, akár felsőbb akaratnak, vagy egyszerűen csak sorsnak, apró jelekkel fűszerezi utamat, hogy bizony útitárskereső technikámon van még mit csiszolni.
Későre jár. Számolatlanul tapostuk a kilométereket, 4-5 órát bolyongtunk a városban, ami még éjjel 2 kor is él, lüktet. Nem csupán a szemetet szállítják vagy a bangladesi pénztárosnő borul fáradtan a pénztárgépre, de fel-felugat egy Ferrari, próbálgatják a pályaszakaszokat, ahol egy hete még verseny folyt. Kis éttermek még kiszolgálják a vendégeket, amik azért még mindig olcsóbbak, mint egy otthoni fesztivál. Egyszerű turisztként is jól lakhat az ember 5-8 euróért. Megjelenésem amúgy megtévesztő,  már-már olyannyira szakadt külsőmhöz lazán kapcsolható egy különc milliomos  személye.
Visszatérünk Tigrishez, miközben arról beszélgetünk, hol aludjunk, belefolyunk az ülésbe, csak a hajnali napsugarak cirógatása ébreszt fel, ahogy tigris visszapillantó tükréből makacsul csillognak. Eljött hajnal, az ébredés, a kijózanodás ideje.  
Először azt hittem, rosszul hallok, mintha tyúkok lennének..., de nem, nem csalt meg a fülem, ez egy hamisítatlan baromfiudvar Monacoban. Nyilván, itt sem mindenki szuper gazdag, vagy tudja a manó... a jachtok között éjjel horgászó házaspár lehet, csak fösvény bankárdinasztia sarja. Ellenben nappal az oly szép város, fakó lesz és szürke. micsoda változás! Mint, amikor az éjszaka felszedett gyönyörű nő, reggelre kelve metamorfozison megy át, és azon gondolkodsz, hogy magyarázd el neki, hogy mégsem ő lesz a gyermekeid anyja, sőt, sürgős dolgot van, és egyáltalán mi a fenét keres még itt ez a boszorkány, csak a szomszédok meg ne lássák!   
Inkább elhagytuk a várost, maradjanak meg csak a szép emlékek.
Tovagurulunk, mielőtt kiszeretnénk a városból. Ekkor ér a felismerés, hát lehet, hogy mégis igaz... Talán mégiscsak igazuk van. Olvasom a hírekben a kormány propagandát, hogy az EU gazdaságának gerincét a magyar gazdaság adja. Valószínűleg azért nem hallottam Monacoban magyar szót, mert a magyar szakmunkás ennyire snassz helyekre nem jár! Szégyenkezve, némán viselem a súlyt, amit rám mért az élet, nekem csak ez jutott...

"Nekem a Balaton a Riviéra!" olvasni, hallani kis hazánkban szüntelen. Hofinak volt egy mondása... Anyucikádnak a nunája!

Nizza

Côte d’Azur - Az azúr part. Hááát,  kollégista voltam Balaton parton, ez nem az. Nem is hasonlít rá. Legkevésbé sem. Semmiben. Nem rettent el a 2016-os terrortámadás, becsapódunk Nizzába. Tigris gyomrában van békatalp, pipa, szemüveg, vízálló kamera már vetem is magam a hullámok közé.
Jószagú lettem ismét pár órára, jól esett az úszás is, megéheztem. Indulunk felfedezni a helyi piacot és reggelit szerezni.
Mi szem szájnak ingere. Beszélgetünk az eladókkal, ott dolgozókkal, kedvesek, aranyosak. Segítenek, mit merre találunk, az afrikaiak kis epizódokat osztanak meg életükből. Jó elnyúlni egy palacsintázóban. Csemegézni az olajbogyókból.  
Na, de akkor nézzük, Keszthely, Füred, Siofókot a köbön. Csavargunk össze vissza a városban.
Fáradtak vagyunk,  és túl tömény minden. Gondolkodunk, elmenjünk-e Cannes-ba, hisz' csak 40 km, vagy annyi a látnivaló a környéken és ott vannak a hegyek is! Halkan töröm meg a csendet:
- Chris, iszol egy kávét?
- Persze, de hol?
- Tudok egy jó kávézót Strasbourgban!
- Menjünk!

De ez már egy másik történet.
Adieu Nizza, adieu Riviera!


Műhelyben kerekedett a szem, az elmúlt kettő hétvégén 4.500 km-t etettem meg Tigrissel. Nem lepődnék meg, ha egyszer a kezembe nyomnának egy Hadik András emlékérmet. Ehelyett letelepedünk az olajos kannákra és mesélni kezdek, hogy merre jártam, kik és hogy élnek ott...  
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz